Érzés...

Egyik napról a másikra,felkészülés nélkül belecsöppenni egy számomra ismeretlen vagy is inkább távoli világba...nos az minden porcikámat megrémítette. Idő kellett,hogy felfogjam a változás súlyát. Igazán akkor értettem meg ...
Mikor a nagy karácsonyi vacsorákból egy kis asztalnyi vállt,ahol a család nem fér el.
Mikor nem az a legnagyobb gondom,hogy a karácsonyi ajándékok sokaságának nekem kell eltakarítani az össze gyűrt csomagolásait.
Mikor számolgatnom kell a pénzt és magam kell beosszam.
Mikor nem tudok egyből elmenni a legjobb barátnőmmel a moziba.
Mikor gondolkodnom kell,hogy mi fontosabb és mitől válhatnék meg.
Mikor nem tudok egyedül lenni és a saját szobámat csinosítgatni,rendbe rakni,mivel már nincs.
Mikor nem mehetek csak úgy ki a kertbe,hogy szedjek egy rózsát vagy egyek a málnából,amit apukámmal ültettünk el annak idején.
Mikor minden a múltban ragadt és elveszettnek érzem magam.
Néha előtör belőlem az a bizonyos honvágy,ami a múltam. Ami megnyugtat az az,hogy próbálom a múltamat vissza hozni a jövőbe. Úgy érzem befejezetlen az életem annak a része és kiegészitésre vár,amit felnőttként önállóan fogok felépíteni.