"Ideglelés Szegeden"

Ugyan nem ma történt,de egyik nap barátnőmmel kimentünk a szegedi volt Szovjet laktanyába. Imádjuk az elhagyatott helyeket,a horror filmeket,szinte megszállottjaik lettünk.Párás,esős nap volt,ezért jó sok szúnyog volt.Elejében eléggé zavartak minket,mert volt,hogy egyszerre 10 szúnyog is ránk szállt és egyszerre kezdték a vérünket szívni.Na mindegy,nem a szúnyog csípésekről szeretnék nektek írni. ;) Szóval laktanya...2,5 órát töltöttünk ott..ennyi időbe telt két teljes épültet körbejárnunk. A harmadik épület 4 emeletes volt és az időhiány miatt,meg a félelmünk miatt,csak az első emeletet fedeztük fel. A többi felettünk lévő 3 emelet rejtély maradt. :) Pár érdekes dolgot láttunk. Volt egy nagy kupac katonai ruha a földön és megvoltak égetve,találtunk gyerekruhát,illetve 1Ft-osokat és 2Ft-osokat. De voltak csészék,szobrok,ágyak,plakátok,összetört tükrök,gyógyszerek,injekciós tűk és megnevezhetetlen tárgyak.Eléggé félelmetes volt,mivel rajtunk kívül senki sem volt ott. Teljesen elhagyatott épületek,növényekkel benőtt romok.Az egyik szárny rész be volt reteszelve,körülbelül 10 perc alatt szabaddá tettük. Mikor bementünk az első dolog,amit megláttunk,vérnyomok a padlón. A vérnyom után vércsík jött fel a lépcsőn,majd egészen a következő emeletik,de mint mondtam oda nem mertünk már felmenni. Kísérteties volt..és néha olyan érzéseink voltak,hogy nem vagyunk egyedül. És itt most nem feltétlenül földi halandókra gondolok. Egy igazi élmény volt és jó kis adrenalin növelő kiruccanás. Pár nap és újra élvezhetjük ezt a kis kirándulást. ;)

Végre a sok eső és vihar után kisütött a nap! Ugyan még csak tavasz van,már a nyáron jár az eszem. Ki ne várná a nyári szünetet,az örökös meleg napsütéseket, a jégkását, a strandolást, a hosszú nappalokat és a meleg nyári éjszakákat! Sorolhatnám még a nyár tökéletes jellemzőit
,de úgy gondolom mindenki tudja miről is beszélek. ;) Várunk nyár!!!

Ne tedd!

Csúfolnak,mert anorexiás vagy,dagadt vagy,kicsi vagy,félénk vagy,visszahúzódó vagy,leszbikus vagy,jó tanuló vagy,vallásos vagy és még ezer más dolog,amibe beleköthetnek az emberek. Sosem felelhetsz meg ,mindig lesz aki hibát talál,bármit is teszel,bárhogy nézel ki,bárkit szeretsz...Először nem is törődsz a rosszindulatú szavakkal. Később egyre inkább bánt a dolog és kezded elhinni,hogy talán igazuk van,de még nem mutatod ki,még csak belül fáj. Egyre többször mondják,naponta sírsz és már nincs kedved az élethez. Ők csak élvezik,hogy fáj neked,hogy lelkileg összetörsz,hogy az önbizalmad rombolják. Nem gondolnak bele,hogy mennyire rossz,nem gondolják,hogy már élni sincs kedved. Folytatják,hiszen minden egyes rosszalló mondatukkal jobban bántanak és már ezt ki is mutatod,már nem csak belül fáj,de kívül is.Sírva mész haza,a szüleid nem értik meg,hogy mi bánt annyira,inkább magadban tartod és szenvedsz. Egyszer eljön   a nap,mikor nem látsz kiutat és vagdosni kezded magad. Először csak kicsi karcolásokat ejtesz,csak,hogy itt nincs megállás.Később már bátrabb leszel és a dühtől mélyebb vágásokat ejtesz magadon. Mikor minden rossz és senki nem ért meg,jön az egyetlen kiút kés,penge. Szemedben könnyek gyűlnek,a fájdalom egyre nagyobb,de bírod,mert azt hiszed megérdemled.Hozzá szoksz,hogy van amihez fordulsz a bajban és egyszer végzetes hibát teszel..innen már nincs menekülés. Akkor döbbenek rá azok az emberek,akik bántottak,hogy a szavaiknak súlya van. Akkor már bánják és megígérik maguknak,hogy soha többet nem tesznek ilyet,de akkor már késő és a tett visszafordíthatatlan!

Úgy gondolom sok velem egykorúnak ismerős a szituáció. Nem kell halálesetnek történni-e ahhoz,hogy felfogjuk, jól gondoljuk meg mit, miért  teszünk,mondunk.

Most pedig azokhoz szólnék,akik vagdossák,gyógyszerezik vagy esetleg öngyilkosságot kíséreltek már meg ,vagy megfordult a fejük
ben. Ne tedd!! Mint a blogom címe is mutatja,hogy CSAK EGYSZER ÉLÜNK! Nem megoldás,ha elveszed magadtól az életed. Senki sem érdemli meg,hogy más miatt bűnhődjön!

Sajnos én is beleestem egy nagy hibába. Komolyan vettem mások véleményét,mások rossz gondolatait,bántó megjegyzéseit. Pedig tudtam nincs így,de szép lassan elhittem amiket mondtak. Mindenáron megakartam magam büntetni,hogy fájjon...majd később bármi sérelem ért egy módon vezettem le a dühömet. Nem írok konkrét dolgot,de kezdem megbánni! Ráébredtem,hogy senkinek sem kell azt az örömet megadnom,hogy lássa érdekel a kritizálása és,hogy fáj!